avagy Japán legöregebb fája

Valahol a Csendes-óceán szélén, Japán déli részén fekszik egy sziget, ahol az idő másképp telik. Ez a Yakushima, egy buja esőerdőkkel borított hegyvidék, melynek mélyén rejtőzik egy élő legenda – a Jōmon-sugi. Az ő történetét meséljük most el nektek.

Egyszer, nagyon-nagyon régen, amikor az emberek még agyagba álmodták gondolataikat, és a földet fából faragott szerszámokkal simogatták, született egy apró, zöld hajtás a Yakushima nevű szigeten. Ez a hajtás volt Jōmon, a cédrus, akit az istenek azzal az ajándékkal ruháztak fel, hogy örökké emlékezzen.
Jōmon nem volt hétköznapi fa. Ahogy nőtt, hallotta a szelek dalát, megérezte az eső könnyeit, és barátságot kötött a hegyekkel, a ködökkel és a csillagokkal is. Az évszázadok múltak, és Jōmon csak nőtt és nőtt. Mire elérte valódi formáját, olyan hatalmas lett, hogy három, sőt négy ember kellett volna, hogy átölelje törzsét – mert annak kerülete több mint 16 méteres volt! Magassága pedig egy öreg templomtoronnyal vetekedett: 25 méter magasra nyújtózkodott az ég felé.

Miközben Japánban császárok jöttek-mentek, háborúk dúltak, templomok épültek és omlottak össze, Jōmon csak állt, csendben, türelmesen. Néha madarak fészkeltek ágai közé, máskor rókák és szarvasok bújtak meg árnyékában. És bár nem szólt, mégis mindenki tudta: Jōmon mindent látott, és semmit sem felejtett. A környékbeli emberek különös tisztelettel beszéltek róla. „Ez nem csupán fa” – mondták. – „Ez egy szent őrző. Egy bölcs tanító. Egy élő legenda.” Azt suttogták, hogy már a Jōmon-korban is állt, ami akár hétezer évvel ezelőtt volt. És így lett Jōmonból szent fa, akit senki sem bántott, sőt, évről évre messzi vidékről jöttek emberek, hogy láthassák őt.

De Jōmon nem szerette a zajt. Ő a csend barátja volt. Ezért úgy rejtőzött el a hegyek mélyébe, hogy csak azok találhatták meg, akik szívükkel is keresték. Az odavezető ösvény hosszú és nehéz, legalább nyolc órán át tart a túra, de aki eljut hozzá, az tudja: megérte. Ma is ott áll, a moha puha takarójában, a felhők alatt, és figyel. Néha megsimogatja őt a reggeli fény, máskor az éjjeli szél suttog neki titkokat. Ha egyszer arra jársz, és nagyon figyelsz, talán te is meghallod, ahogy a fa mesél – a régi időkről, az emlékezésről, és arról, milyen lassan és türelmesen élni, mint egy igazi cédrus.

A mese tanulsága
Aki igazán nagyra nő, az nem hangos – csak mélyen gyökerezik, csendesen figyel, és sokáig marad.

Tetszett az írás?
Egy kattintás Neked, hatalmas segítség nekünk!
Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson, és támogasd a katanamagazin.hu-t!