Beszélgető partnerem, Bence már gyerekként is a kalandot kereste: egykor ninja akart lenni és fakarddal, shurikennel járta az erdőt… ma egy paraguayi szigeten él madarakkal, kígyókkal. Közben hozott nekünk capoeirát, BJJ-t, néhány betiltott könyvet, és annyi sztorit, hogy tíz élet is kevés lenne hozzá. Zákonyi Bence nem csak bejárta a világot, hanem itthon is nyomot hagyott – most pedig mesél, őszintén, szabadon, úgy, ahogy csak ő tud.

Szia, Bence! Mi van veled mostanában, hogy vagy?

Ne is kérdezd! Reggel 7:30 van a brazíliai Recifében, ahol Zé Radiola mesternél lakom a régi gyerekszobában. Éppen fogom a fülem, mert csúnya háromszöget raktak rá a 6-órási edzésen és most úgy ég, mint a fene. De ha nagy általánosságban kérdezted, köszönöm, minden rendben.

Gyerekszoba… Te milyen voltál gyereknek?

Kiskoromban vagy könyvet olvastam, vagy az erdőt jártam – mint minden rendes nindzsa, fakarddal és „igazi” shurikenekkel, amiket a nagyapám készített. Amikor hazamentem legszívesebben olvastam. Szóval egyszerre voltam elmélyült könyvmoly és kalandor természetjáró.

Újságíróként dolgoztál/dolgozol. Hogyan jött az írás az életedbe?

Nálunk az újságírás családi hagyomány, ami apáról-fiúra száll, így szó szerint a véremben van. Nem is volt kérdés, hogy valamiképpen írni fogok.

Ha jól tudom, könyved is jelent már meg.

Főleg szakkönyveket írok nemzetközi adózás és letelepedési stratégiák témájában, de elkészült egy könyv az afrikai kalandjaimról is. Az megint túl őszintére sikerült – valószínűleg ugyanúgy be fogják tiltani, mint az első könyvemet, ami még magyarul íródott és arról szólt, hogyan lehet különféle útleveleket vásárolni. De nem baj, én hiszek az igazság kimondásában.

– Betiltották a könyvedet? Lehet tudni, miért?

– Három nagy kiadónak is elküldtem, és végül úgy tűnt, összebeszéltek. Ugyanaz a válasz jött vissza: hogy amit írtam, az hazaárulás, mert nemzetközi útlevélprogramokról szól. Ez még 2009-ben történt. 😃😃
Pedig a könyv egyrészt szórakoztató volt, másrészt hivatalos programokat mutatott be különböző országokból – háttérrel, értelmezéssel. De egy szakkönyvről beszélünk, basszus! Nem valami nem valami illegális kézikönyv, hanem alapos jogi kutatás eredménye. Az „útlevélszám” kifejezést még a korrektor is belejavította – és érdekes módon csak Magyarországon lett ebből ekkora ügy …

Édesapádról tudni lehet, hogy nagyon jó írói vénával lett megáldva. Tőle jött az írás szeretete?

Egyértelműen. Édesapám példakép, de már a nagyapám is író volt – nem is akármilyen. Balatonfüreden róla nevezték el a part menti Zákonyi Ferenc utcát. A történetmesélés, a szavak szeretete gyerekkorom óta kísér.

Hogyan emlékszel vissza az első találkozásodra a sporttal? (melyik sportág volt)

Kosárlabda volt az első szerelem, de aztán egyszerre mutatták be a Break című filmet és indult el a „Linda” című sorozat. Onnantól csak a harcművészetek érdekeltek. A mozgás, az erő, a technika – azonnal beszippantott.

Sokat utaztál, utazol. Emlékszel még arra a pillanatra, amikor először indultál útnak? Merre vetted az irányt?

Mindig is úton voltam – testileg vagy lelkileg, de soha nem álltam meg. Leginkább futóbolond vagyok, nekem mindegy merre, csak mindig az úton legyek.

A szerelem, a kaland, a sport – mi volt előbb az életedben? Hogyan fonódott össze a brazil kultúra a személyes sorsoddal?

10 éves korom óta az edzés és az utazás a mindenem. Feleségemmel is úgy találkoztam, hogy capoeirázni tanultam és vasárnap a híres-hírhedt olindai rodán megláttam, ahogy teljesen szétver egy másik lányt, egy csavart ugró 360-as forgó rúgással kente el egy másik szépség száját, odamentem és megkértem a kezét (fiatalok vigyázzatok az alkohollal!!!! 😀 )

Mi már régóta ismerjük egymást, valahol a 2000-es évek elején találkoztunk először. Akkor hoztátok haza a capoeirát – hogyan emlékszel vissza erre az időszakra?

Hrabovszki Ákos, capoeira nevén Cabaça hozta be Magyarországra a capoeirát én akkor már 15 éve izzadtam a tatamin, jiu-jitsu, shito-ryu, wado-ryu és Zen Bu Kan Kempo után találkoztam vele, mint edzővel. Egyszerűen beleszerettem, de nagyon ebbe a harcművészetbe. Elrohantam Brazíliába (két évig nem volt szabadnapom a tv-nél és a főszerkesztő egyszerűen elzavart egy-egy hónapos pihenőre) és ott megismerkedtem az igazi profikkal és hazavittem a feleségemet és elkezdődött Magyarországon a capoeira úgy, ahogy illik.  

Milyen volt számodra a capoeira gyakorlása? Mit adott neked – testben, lélekben?

Mindent, amit nem tudtam. Kiderült, hogy teljesen alkalmatlan vagyok a capoeirára, iszonyatosan merev a testem, semmi ütemérzék és persze a hangom is annyira fals, hogy szégyenükben törtek az ablakok, ha kiengedtem. Ez pont tökéletes arra, hogy egész nap legyen mit csiszolni. De pont ez a szép benne. Egy életen át tartó kihívás. Fejleszt testben, lélekben, kitartásban.

Aztán a capoeirát követte a brazil ju jitsu. A vele való találkozás hogyan történt?

Egy régi barátom Chorao („Síros”) vitt le először brazil jitsura. Mondta,” kemény legény vagy, vegyél föl egy fürdőnadrágot, gyere és megmutathatod mit tudsz.”  Nos, megérkeztem ide, ahol most is vagyok fürdőnadrágban és félmeztelenül, vale tudo-ra készen. Persze mindenki kimonóban volt és már az első látásra kiröhögtek. 25 éves voltam és toppon fizikailag. Nos, egy 14 éves fiút tudtam talán megfogni és persze mindenki más könnyedén kopogtatott. Ott rájöttem, hogy minden, amit test-test elleni küzdelemről tudok pont semmit sem ér.

Mi motivált arra, hogy Magyarországra is elhozd ezeket a sportokat?

A capoeira gyorsan hódított otthon, nagy divat volt a 2000-es évek elején. A bjj meg kellett, mert tudtam, hogy e nélkül nem lesz fejlődés, sosem leszünk igazán jók, mi magyarok. Érdekes módon, amikor én hoztam edzőt Brazíliából már volt bjj otthon. Carlson Graciek már edzettek keményen, csak nem tudtam, mert nem otthon laktam és akkor még ők nem tárták szélesre a kapukat. Az én vágyam az volt, hogy a legkisebb faluban is lehessen capoeirázni és jitsuzni.

Milyen nehézségekkel kellett megküzdened, amikor mestereket hívtál Magyarországra?

A capoeirát sosem értette senki, nyilván jött a szokásos tánc, meg „énekeljetek buzikák” típusú oltások. Csakhogy az én mesterem, Zebrinha pont a legagresszívebb és leggyorsabb stílus egyik úttörője és nálunk vérre ment minden játék. Jajj, a bjj-nél pláne nehéz volt. Az én feladatom a szervezés mellett az volt, hogy menjünk el mindenhova, vigyem el Maxot és verjünk meg mindenkit, mint a kung fu filmeken. Rengeteg kihívásos mérkőzés volt, nyitott és zárt ajtók mögött is. Sőt, egy kempo versenyen Sárközi Róbert a magyar mma egyik úttörője kihívta Maxot egy submission mérközésre és csodálatosat küzdöttek. Max persze mindenkit lenyomott, mint a bélyeget, szerintem nincs is olyan földharcos vagy bátrabb judo-s, aki ne kapott volna háromszöget akkoriban. És nagyon gyorsan elmúlt a kezdeti távolságtartás, nincs olyan harcművész, aki ne látta volna be, hogy jitsu nélkül félkezű a valódi harcban.

Milyen fogadtatásban részesültek a brazil mesterek? Hogyan reagált a hazai közönség?

Volt némi ellenállás, de hamar elmúlt. A jobbtól tanulni kell és Max, meg a brazil capoeira mesterek nagyon szerethető és szerény emberek. Azért élnek, hogy taníthassanak, nem hobbisportolók, mint akkoriban szinte mindenki otthon. És ha úgy gyaláznak meg az első edzésen, hogy a technikai önképed romokban, de mosolyogva fognak kezet veled és mutatják mi az út, akkor a magyar harcosok mindig a legnagyobb örömmel vetik bele magukat a tanulásba. Mi magyarok, nagyon jól tanulunk és a tiszteletünk a magasabb tudásúak iránt példamutató. 

Bár már nem itthon élsz, de figyelemmel követed „gyermekeid”, a capoeira és a BJJ hazai történéseit fejlődését?

Természetesen. Sőt, tavaly az ADCC kupán az UFC tv-n kommentelhettem a meccseket, ennél nagyobb szakmai eredmény számomra nincs is.

És most egy kicsit Rólad. Azok, akik ismernek, sokszor emlegetik, hogy szívügyed mások segítése. Te ezt hogyan látod?

Sajnos így van, túlságosan is. De csak azért, mert önző vagyok, és nem tudom elviselni, hogyha más szenved, pláne ha nem hozza ki magából a legjobbat. Na, ez nagyon idegesít, tehát hajrá csináljuk együtt. Ha segíthetek, segítek.

A világ melyik pontján érezted először úgy: “Most kezdődik valami igazán fontos”?

Évente 5-6-szor kerülöm meg a Földet, folyamatosan levegőben vagyok, miért is nem lettem inkább pilóta? Viszont Brazíliában éreztem, hogy megváltozott minden. Ritkán járok erre, pedig a szomszédban lakom Paraguayban. Természetesen éppen dojo-t építünk és viszek egy világbajnokot Zétől, kell a paraguayi srácoknak a tudás a szomszédból!

Ma már a világ sok pontján élsz és „digitális nomád”-ként dolgozol. Mit ad neked ez az életforma?

Szabadság mindenek felett. A digitális nomádok előtt a tudósítók és a kereskedők utaztak folyamatosan, meg a diplomaták és a kémek. Most már mindenki ott csinálja és azt, amit akar. De ehhez kell fegyelem, önismeret és bátorság.

Digitális nomádként mivel foglalkozol, miről írsz?

Jó unalmas dolgokról, főleg nemzetközi adózási stratégiákról. De ez adja meg a hátteret a szabadsághoz.

Hogyan változott meg a gondolkodásod az évek során, amióta utazol és több kultúrában is élsz?

Én mindenkit köteleznék utazásra. Ha megérted, hogy mindenki mindenhol ugyanolyan, a szomszéd néni, a zöldséges, meg a goromba rendőr, akkor megérted, hogy minden baj oka az, hogy elhisszük, hogy különbözőek vagyunk, és ha ettől megszabadulunk, akkor végre tényleg béke és bőség lehetne. Meg persze jól seggbe kell rúgni mindenkit, aki azt mondja, hogy Ahmed, Babatünde, Heinrich vagy Joe és Iván rossz, mi meg jók vagyunk. Ugyanolyanok vagyunk és egyenlőnek kéne lennünk.

Visszatérsz időnként Magyarországra – mit érzel ilyenkor? Tényleg ide jössz haza, vagy kintre mész haza?

Én mindenhol otthon vagyok. Imádom a hazámat és nagyon hiányzik, természetesen a szüleim, családom és a barátaim is. De ha jön a hideg, akkor azonnal futok tovább.

Egyszer, amikor Amerikában jártam, találkoztam egy Úrral, aki felvitt egy dombra és szerényen lemutatott az alant futó útra, melyek mentén mindkét oldalt házak sorakoztak és azt mondta: „Ez itt az én utcám.”  Valóban az övé volt. Ha jól tudom, neked nem utcád, hanem egy szigeted van, Paraguayban. Mit lehet róla tudni? Hogyan jött az ötlet, hogy megvedd?

A sziget neve Isla Bonita, mint a Madonna számban és megvettük egy barátommal hét éve. Ez a sziget 14 hektáros és a Paraguay-folyón van Concepcion városával szemben. Hét éve hivatalosan is indiánok vagyunk és indiánok között élünk, bár ez nem törzs, hanem közösség, jó gyülevész csapat, pont beleillünk. Danubio a hajónk, ami egy expediciós yacht, az egyetlen Dél-Amerika szívében és róla neveztük el a szigeten a főkikötőt is, ez a Puerto Danubio.

Kikkel – vagy milyen állatokkal, természeti jelenségekkel – osztozol a Danubio-szigeten? Mivel töltöd a szabadidődet? Mi a kedvenc elfoglaltságod?

A szigetből természetvédelmi területet csináltunk, ott se kaszinó, se szálloda nem lesz. Teljesen a növényeké és az állatoké. Naponta nyolcvannál is többféle madárfajjal találkozunk, de van hangyászunk, hódok, vidrák, vaddisznók, őzek is. És persze óriáskígyók, kajmánok, piranhák, mérges kígyók, pókok és rengeteg, de rengeteg szúnyog.

Ha most visszanézel az útra, amit bejártál: van olyan döntés, amit újra meghoznál – vagy éppen máshogy csinálnál?

Dehogy! És most lettem 50 éves, és fittebb, mint valaha (persze ha fel tudok állni a tatamiról, mert éppen nyüszítek, ahogy lehűltek az izmok az edzés után).

Van olyan kapott tanács vagy tanítás, amit ma is magaddal hordozol?

Igazából nem hiszek a szavakban, csak a szeretetben.

Mire vagy a legbüszkébb?

A gyerekeimre, sokkal okosabbak, fegyelmezettebbek, szorgalmasabbak és szebbek, mint én. Ezt mind az anyjuktól kapták, de én vagyok rá büszke 😀

Ha most indulhatnál újra valahonnan – honnan indulnál, és merre mennél?

Ugyanúgy vállra csapnám a tengerészzsákomat, és útnak indulnék. Nem a cél a fontos, hanem az, hogy mozgásban legyek.

Mit kívánnál most saját magadnak a következő évekre? Mik a további terveid?

Dokumentumfilmeket forgatunk @yankiguayoval az őserdőben, ezeket szeretném megmutatni a világnak. A mi világunk a Misszió és a Cannibal Holocaust filmek keveréke a Zöld Pokolban, nagyon izgalmas, de nem ajánlom senkinek, viszont meg akarom mutatni milyen az élet a Chaco szívében. Egyszerűen muszáj.  

Végezetül: Ha csak egy üzenetet hagyhatnál a világnak – mit mondanál?

A világ nagy, engem a magyarok érdekelnek. És az üzenetem: Ha felkötötted a magas övet, és elégedetten visszanézel – rúgd seggbe magad. Kezdj el újra tanulni. Soha ne állj meg. Soha ne gondold, hogy mások nem eddzenek keményebben nálad. Harcos vagy, nem nyugdíjas – még fiatalon sem.

Köszi, a beszélgetést, Bence! Jó volt újra „együtt utazni” veled – még ha most csak szavakkal is. Kívánom, hogy mindig legyen új út, új kihívás, új történet… meg egy kis szúnyogriasztó a szigeten. 🙂

Tetszett az írás?
Egy kattintás Neked, hatalmas segítség nekünk!
Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson, és támogasd a katanamagazin.hu-t!