Amikor a judo még forradalmian új harcművészet volt, négy bátor mester állt készen arra, hogy bárkivel szembenézzen a Kodokan becsületéért. Ők voltak a ‘négy őrző’. A Katana oldalán már bemutattuk Tomita Tsunejiro, Yamashita Yoshitsugu és Saigo Shiro történetét – de Yokoyama Sakujiro, a ‘Démon-Yokoyama’ portréjával eddig adósak maradtunk. Ideje, hogy ő is elfoglalja méltó helyét a legendák között.
Yokoyama Sakujiro 1864-ben született Tokió Saginomiya nevű városrészében. Már fiatalon magába szívta a kor harcművészeti kultúráját, és több jujutsu-irányzatot is elsajátított. A Tenjin Shin’yō-ryū-t Inoue Keitaro mestertől tanulta, a Kitō-ryū alapjait pedig Mikami Tomiharu oktatta neki. Ezek a tapasztalatok később alapvetően formálták a judóhoz való hozzáállását.
A Kodokan világába 1886 áprilisában került be, egy jellegzetesen korabeli módon: a dojo-yaburi, vagyis a dojo-kihívás szellemében. Először vereséget szenvedett Saigō Shirōtól, de ez nem elriasztotta, hanem éppen ellenkezőleg – csatlakozott a Kodokan növendékeihez, és hamar bizonyította, hogy helye van a legjobbak között. Néhány hónap alatt elérte az első, majd a második dant, egy évvel később már harmadik danosként állt tatamira. A ranglétrán folyamatosan haladt előre: 1893-ban megszerezte az ötödik, 1898-ban a hatodik, majd 1904-ben a hetedik dan fokozatot, ami akkoriban a legmagasabb dan volt a dzsúdóban. (Halála után, 1912-ben a nyolcadik dan posztumusz odaítélésével tisztelegtek előtte.)
Yokoyama nem csupán a technikai tudása miatt vált híressé. Fizikuma is lenyűgöző volt: 173 centiméteres magasságához 86-90 kilogrammos, izmos testfelépítés társult, ami abban a korban különösen tekintélyesnek számított. Sakujirót korának egyik legfélelmetesebb dzsúdószakértőjének tartották, ami tükröződik a „Démon Jokojama” becenevén is. Ismert volt nagy termetéről, erőszakos harc stílusáról és arról, hogy bármikor kész volt edzeni és harcolni.
Nevét legendás mérkőzései is öregbítették. 1886-ban összecsapott Hansuke Nakamurával, a kor egyik legkiválóbb jujutsukájával. A küzdelem 55 percen át tartott, és döntetlennel végződött, de Yokoyama később úgy nyilatkozott, hogy a harc közben többször is úgy érezte, az élete forog kockán. Hasonlóan emlékezetes volt Kanaya Senjuro elleni mérkőzése a 1890-es évek elején, amely szintén rendkívül kemény összecsapásnak bizonyult, és végül döntetlennel zárult – de mindkét alkalommal Yokoyama hírneve csak nőtt.
A Kodokan történetében különleges helyet foglal el a „Shitennō”, vagyis a „négy őrző” legendája. Ebbe az elit csoportba Yokoyama mellett Tomita Tsunejirō, Yamashita Yoshitsugu és Saigō Shirō tartozott. Ők voltak azok, akik Jigoro Kano mellett megvédték és népszerűsítették az új harcművészetet, a judo iskoláját, nem egyszer fizikai küzdelmek árán is.
Yokoyama a tatamin kívül is maradandót alkotott. Oktatóként dolgozott a Tokiói Tanárképző Főiskolán, és a Kodokan egyik meghatározó tanárává vált. Tanítványai közül többen világhírre tettek szert – köztük Mifune Kyūzō, akit később a „judo isteneként” emlegettek, valamint Maeda Mitsuyo, aki Brazíliában alapozta meg a Gracie családon keresztül a brazil jiu-jitsu történetét.
Edzőként Yokoyama kemény, sőt kegyetlen módszereiről volt ismert. Gyakran váratlanul támadott rá tanítványaira az edzéseken, hogy éberen tartsa őket, és megtanítsa: a harcban soha nem lehet lankadni. Ez a szemlélet tette őt nemcsak kiváló versenyzővé, hanem félelmetes és tiszteletet parancsoló mesteré is.
Yokoyama Sakujiro 1912. szeptember 23-án, mindössze 49 évesen hunyt el. Bár élete viszonylag rövid volt, hatása óriási: ő volt az egyik, aki a judo alapjait letette, és akinek öröksége ma is ott él a tatamikon szerte a világon.
Tetszett az írás?
Egy kattintás Neked, hatalmas segítség nekünk!
Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson, és támogasd a katanamagazin.hu-t!
