A japán kardművészet egyik legnagyobb alakja volt, akit nemcsak mesterszintű tudása, hanem szellemi öröksége miatt is tisztelnek. Nakayama Hakudō (1872–1958) neve összeforrt a kendó és az iaidó fejlődésével, életútja pedig betekintést nyújt a tradicionális szamuráj-örökség és a modern budó közötti átmenet világába.
Gyermekkor
Nakayama Hakudō 1872-ben (egyes források szerint 1873-ban) született a Japán nyugati részén található Ishikawa prefektúrában, Kanazawa városában egy olyan időszakban, amikor a szamurájok kasztja már elveszítette kiváltságos helyzetét, és a kard mindennapi jelentősége háttérbe szorult.
A Shindō Munen-ryū
19 évesen Tokióba költözött, és lépett be Negishi Shingorō híres mester dōjōjába, ahol a Shindō Munen-ryū kenjutsu stílust tanulta. Tehetsége és kitartása révén hamarosan az iskola egyik kiemelkedő tanítványa lett, végül elnyerte a legmagasabb fokozatokat, és a stílus 7. sōke (iskolafő) címét is. Gyermeki rajongása a fegyverek iránt ekkor már nem puszta játék volt: a kardban hamarosan az életútját, a fegyelmet és az önfejlesztés eszközét látta.
Stílus alapítás
Nakayama Hakudō legmaradandóbb alkotása a Musō Shinden-ryū iaidō rendszerének létrehozása. Ez az iaidō-irányzat a kard kirántásának és alkalmazásának művészetét tanítja, gyökerei a Musō Jikiden Eishin-ryūhoz vezethetők vissza. Hakudō rendszere máig a világ egyik legelterjedtebb iaidó-iskolája, amelyet Japánon kívül is széles körben gyakorolnak.
Ueshiba és Funakoshi
Hakudō nemcsak saját stílusát építette, hanem más budōmesterekkel is kapcsolatot ápolt. Szoros barátság fűzte Ueshiba Moriheihez, az aikidó alapítójához. Kölcsönösen tisztelték egymás útját: Ueshiba elismerte Hakudō páratlan kardvívó-tudását, Hakudō pedig nagyra tartotta Ueshiba spirituális látásmódját. Hakudō közvetítésével Ueshiba lánya, Matsuko, házasságot kötött egyik tanítványával, Nakakura Kiyoshival, aki szintén neves kendō- és iaidó mester volt
„Emellett Nakayama tanította Funakoshi Gigōt, Funakoshi Gichin, a Shotokan karate alapítójának harmadik fiát. Ő apja karatéjának új ízt adott azzal, hogy kendó és iaidó alapú edzésgyakorlatokkal és kardforgatási technikákkal gazdagította edzéseit.
Az új kardok
A modernizáció idején Hakudō szerepet vállalt abban is, hogy a japán hadsereg és a társadalom elé bemutassák az újonnan gyártott kardokat. 11934-ben Nakayama nyilvános bemutatón bizonyította az új kardok erejét: egyetlen csapással elvágott egy vasrudat, amelyet szalmába csomagoltak, anélkül, hogy nyomot hagyott volna akár a pengén, akár az asztalon.
Bár mélyen tisztelte a hagyományos kovácsművészetet, úgy vélte, az új és korszerű eszközök is szolgálhatják a gyakorlás és a fejlődés ügyét.
Világháború
A második világháború végén Nakayama gyorsan azt tanácsolta a japánoknak, hogy méltósággal üdvözöljék a szövetséges csapatokat: „A vívásban ezt a szellemiséget „ohen”-nek nevezzük, ami a változáshoz való alkalmazkodást jelenti. Ez tulajdonképpen egy olyan lelkiállapot, amikor az ember felismeri és elfogadja a dolgok természetes rendjét, lemond minden múltbeli ambícióról, és eljut a „semmi” állapotába. Ehhez nagylelkű szív szükséges. Ez a vívás művészetének legmélyebb értelme. Ugyanezzel a szellemiséggel kell fogadnunk a szövetséges hadsereget is: tegnap még ellenségeink voltak, ma azonban már nem azok. Ha nem tudunk így tekinteni rájuk, akkor valójában nem értettük meg a bushido szellemiségét. Ha akár a legapróbb rosszindulat is bennünk marad, ha nem tudunk kellő tágassággal és nyitottsággal szemlélni, az óhatatlanul megmutatkozik arcunkon és viselkedésünkön. Ez pedig okot adhat másoknak arra, hogy gyávának tartsanak minket. Meggyőződésem, hogy egy nemzet igazi nagysága éppen ebben a széles látókörű, nagylelkű hozzáállásban rejlik.”
Természetesen ő maga is ezt a tanácsot követte, és mint ilyen, részt vett a háború utáni Összjapán Kendó Szövetség megalapításában.
Tanítványai és hatása
Hakudō számos tanítványt nevelt ki, akik később a kendó és az iaidó meghatározó alakjaivá váltak. Munkássága révén a budó új, egységesített oktatási formát kapott. Részt vett a Toyama katonai akadémia (Toyama Gakkō) kardvívó-tananyagának kidolgozásában is, amely nagy hatással volt a katonai és rendőri kiképzésre.
Nakayama Hakudō 1958. december 14-én hunyt el, de öröksége máig él. A Musō Shinden-ryū iaidót világszerte gyakorolják, a kendó és a jōdó fejlődésére gyakorolt hatása pedig felbecsülhetetlen. Életútja megmutatja, miként lehet a hagyományt a modern kor igényeihez igazítani anélkül, hogy elveszne annak szellemi lényege.
Tetszett az írás?
Egy kattintás Neked, hatalmas segítség nekünk!
Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson, és támogasd a katanamagazin.hu-t!
