Halálfejes, fekete zászló, hordónyi rum, szemkötő, kampókéz, faláb, régi mordály és kard az övben. Amikor a kalóz szót halljuk, legtöbben az az előbbiekben leírt figurára és a Karib-tengerekre asszociálunk. Pedig a világ másik felén, Délkelet-Ázsiában és a Távol-Keleten -cikkünk rájuk fókuszál- is virágzott a kalózkodás, sőt, a XVIII–XIX. században ezek a vizek voltak a világ legveszélyesebb tengeri útvonalai. Ismerjük meg kicsit jobban őket, az életüket!
Délkelet-Ázsia vizei évszázadokon át a kalózkodás bölcsőjeként szolgáltak. A Malaka-szoros, a Dél-kínai-tenger és a Fülöp-szigetek környéke évszázadokon át kulcsfontosságú összekötő útvonal volt India, Kína és a Közel-Kelet között. A szoroson áthaladó gazdag kereskedelmi hajók könnyű zsákmányt ígérő célpontként vonzották a tengeri rablókat, akik számára a szigetvilág zegzugos partvidéke, a sűrű esőerdők és a rejtett ültetvények biztos menedéket nyújtottak. Az államhatalom gyengesége, különösen a határvidékeken, pedig tág teret engedett a törvényen kívüli fegyveres csoportok megtelepedésének és hatalmuk kiterjesztésének.
A kalózok többnyire nem elszigetelt bűnözők voltak, hanem etnikai csoportok, törzsek, akiknek a működését legtöbbször a kisebb királyságok támogatták vagy tűrték meg. Sokszor adót fizettek nekik, vagy éppen „félhivatalosan” a szolgálatukban fosztogatták a riválisokat. Emellett szoros kapcsolatot ápoltak a helyi közösségekkel, amely gyakran lehetővé tette számukra a túlélést és az elrejtőzést a gyarmati hatalom elől. Fegyverzetük a kornak megfelelően kard, lándzsa, íj, muskéta, később puska volt. Nézzük meg, kikből is tevődtek össza a hajózó martalócok:
Maláj kalózok: A Malaka-szorosnál élő maláj tengeri nomádok (orang laut) mesterei voltak a gyors támadásnak. Hajóik jellemzően kisebb, gyors jónok vagy prau-ok voltak, melyek alkalmasak voltak gyors rajtaütésekre és könnyű menekülésre. A harcban gyakran kézi fegyvereket, lándzsát, kardot és muskétát használtak, de a gyors rajtaütés volt a kulcs, nem a hosszú ütközet. Számukra a kalózkodás nem csupán rablás volt, hanem megélhetés, hatalom és hírnév forrása is. Legendáik máig élnek: a maláj kalóz képe egyszerre idézi fel a félelmetes tenger urát és a szigetek szabadságát őrző népi hőst.
Moro kalózok: A Fülöp-szigetek déli részéről származó harcosok, akik Borneó és a Sulu-tenger környékén rettegést keltettek, de tevékenységük kiterjedt a Maláj-félsziget, Borneó és Celebes körüli vizekre is. A kereskedelmi hajók, főleg spanyol, portugál és kínai hajók, rendszeres célpontnak számítottak, de a kalózkodás mellett a rabszolga- és adóbehajtás is jelentős bevételi forrásuknak számított. Ők is ugyanazt a kicsi, gyors hajótípust használták, mint a malájok. Számos forrás szerint a Moro kalózok félelmetes haditaktikát alkalmaztak: a part menti települések elleni támadás, a túszok elfogása, valamint a zsákmány gyors elszállítása volt a cél. Mivel a spanyol gyarmati hatalom nem tudta teljesen kontrollálni a déli szigeteket, így a Moro kalózok felfegyverzett törvényen kívüliként működhettek. Számukra a kalózkodás nem csupán rablás volt: a túlélés, a hírnév és a helyi közösségek védelme mind-mind része volt életüknek, legendás tetteik pedig máig élnek a régió történetében és folklórjában.
Kínai kalózok: A XIX. század elején a kínai partvidék valóságos kalózbirodalom lett. A szegénység, a polgárháborúk és a gyenge császári ellenőrzés miatt egész falvak álltak a kalózok oldalára. Elsősorban a Dél-Kína tengerén, a Pearl River deltáján, a Fujian és Guangdong partvidékén tevékenykedtek, de néha Délkelet-Ázsia partvidéke felé is kiterjesztették tevékenységüket. A kínai partvidék kereskedelme élénk volt, ami még jobban vonzotta a rablókat. A kínai kalózok gyakran hajórajokban, nagyobb csoportokban szerveződtek, néha több száz vagy ezer főt számláló flottát alkotva. Hajóik többnyire sárkányhajók vagy junk típusú, többárbocos, gyors hajók voltak, alkalmasak a nyílt tengeri és parti rajtaütésekre. Gyakori taktika a csapás a part menti településekre, kereskedelmi hajók rajtaütése, valamint a blokádok és tengeri csaták voltak.
Wako kalózok: A Wako-k eredetileg japán, koreai és kínai kalózok keverékéből álltak, és főként a Japán-tenger, a Koreai-félsziget partjai, valamint a Kelet-kínai-tenger környékén tevékenykedtek. Bár a legismertebb időszakuk a XIV–XVI. század, a XVIII–XIX. században is előfordultak kisebb, maradvány csoportjaik, főleg a kereskedelem kontrollálására és rablásra. Laza szövetségekben működtek, hajórajokban szerveződtek, és gyakran a helyi erőviszonyok szerint változtatták a vezetőket. Hajóik általában gyors, könnyű, többárbocos japán hajók voltak, alkalmasak a villámrajtaütésekre. Taktikájuk a gyors támadás és gyors visszavonulás volt, sokszor meglepetésszerű csapásokkal, minimális veszteséggel.
Bár a fenti csoportok és területeik különböztek, közös bennük a vakmerőség, a stratégiai érzék és a túlélésre épülő életmód. Most néhány olyan kiemelkedő alakot szeretnénk bemutatni, akik a Maláj-félszigettől a Sulu-tengerig, a Kínai-tengertől a Japán-tengerig híres-hírhedt kalózként vonultak be a történelembe.
A leghíresebb talán Ching Shih (Zheng Shi)volt, akinek neve szinte egybeforrt a Dél-kínai tenger legendás kalóztörténeteivel. Róla oldalunkon már jelent meg egy részletesebb cikk, így most külön nem mutatjuk be, de aki szeretné jobban megismerni életét és legendás flottáját, itt olvashat róla bővebben.
Cheung Po Tsai. Ching Shih nevelt fia, aki szintén hatalmas befolyásra tett szert, az 1800-as évek elején. Állítólag több ezer hajóst és kalózt irányított, és hírhedt volt kegyetlenségéről a tengerészekkel szemben, akikkel szembekerült. A Qing-dinasztia (Kína) amnesztiát kínált neki, amelyet elfogadott, és később békés életet élt, gyakran a tengeri kereskedelemben dolgozva. Legendák szerint zsákmányát rejtett barlangokban tárolta, és ma is turistalátványosság Hongkong környékén a „Cheung Po Tsai-barlang”.
A Lanun és Lanun Rajah a XVIII–XIX. századi maláj kalózkodás legismertebb alakjai közé tartoztak. Hírhedtek voltak a vakmerőségükről és stratégiai érzékükről, de a helyi közösségek között gyakran védelmező szerepet is betöltöttek, ami komplex képet ad róluk: nemcsak rablók, hanem a régióban gyakran erőként is számoltak velük.
Datu Taha a Sulu- és Moro-kalózok híres vezetője volt a XVIII–XIX. században, és az ő nevéhez kötik a Sulu-szigetek környékén szervezett kalózkodás kezdetét. Hírhedt volt vakmerőségéről és a tengeri hadviselésben szerzett jártasságáról.
Természetesen az országok vezetői, a kereskedelmi hajók tulajdonosai nem hagyták, nem hagyhatták szó nélkül a kalózkodást. Ahogy a kereskedelem egyre nagyobb jelentőségre tett szert, úgy nőtt a szükség a tengeri rablók megfékezésére is. Az államok – például a kínai Ming- és Qing-dinasztia, a japán shogunátus, valamint a koreai királyság – egyaránt komoly erőfeszítéseket tettek a kalózkodás felszámolására. Különböző flottákat küldtek a kalózok ellen, hogy visszaállítsák a kereskedelem biztonságát, és érvényesítsék a törvényt a part menti és tengeri vidékeken. Az 1800-as évek elején a kínai császári flotta és a brit haditengerészet több nagy összecsapást vívott a kalózok ellen. A Vörös Zászlós Flotta, Ching Shih irányítása alatt, több hónapon keresztül ellenállt a Qing-dinasztia és a portugál flották támadásainak, míg végül az angolok beavatkozására sikerült visszaszorítani őket. A Fülöp-szigetek környékén pedig a spanyolok és a moro kalózok vívtak hosszas küzdelmeket. A spanyol gyarmati hajók gyakran nehezebb, lassúbb galleonok voltak, ezért nehezen tudták leküzdeni a gyors prahukat.
A XVIII–XIX. század fordulójára a Wako és a délkelet-ázsiai kalózkodás nagyrészt visszaszorult. Az áttörést az erősödő államhatalom, a fejlettebb hadihajók és fegyverek, valamint a kereskedelmi flották katonai támogatása hozta meg. A part menti közösségek és a hivatalos flották összefogása együttesen tett véget a hosszú évszázadokon átívelő tengeri rablásnak.
Nem lenne teljes e cikk, ha nem említenénk meg a „leghíresebb” maláj kalózt, Sandokant, a „Maláj-tenger Tigrisét”. Emilio Salgari híres hőse, irodalmi fantázia szülötte. Bár maga a kalóz nem volt valódi személy, a regények világát a 19. századi délkelet-ázsiai történések, a Malaka-szoros és Borneó környéki kalózkodás ihlette. Sandokan alakja a romantikus hős megtestesítője: brit és holland gyarmati erőkkel szemben küzd, miközben kalózcsapatát vezeti. A történetek karakterei és eseményei fikciósak, de a háttér, a helyszínek, a kalózkodás és a helyi hatalmi viszonyok valós történelmi alapokon nyugszanak, így Salgari alkotása a kalóztörténet és a maláj térség romantikus bemutatása egyszerre. Ha szeretnél egy kis kalózhangulatba csöppenni, kattints a linkre, és nézd meg a teljes Sandokan-sorozatot egyben!
A délkelet-ázsiai és kínai kalózok világa ma is része a helyi folklórnak. A kalózbarlangok, legendás hajók és hősies történetek turisták ezreit vonzzák, miközben a modern időkben – főleg a Malaka-szorosban és a Sulu-tengeren – a kalózkodás újra és újra felüti a fejét. A történelem tehát azt mutatja: a kalózkodás mindig ott jelenik meg, ahol a gazdag kereskedelem és a gyenge hatalmi ellenőrzés találkozik. És bár ma már nem lobog fekete zászló a Dél-kínai-tengeren, a múlt árnyai még mindig ott kísértenek a hullámokon.
Tetszett az írás?
Egy kattintás Neked, hatalmas segítség nekünk!
Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson, és támogasd a katanamagazin.hu-t!
