9 magyar aranyérem a Valamar-kupán

írta: Tollár Dániel, fotót készítette: MBSZ,

Tizenhárom érmet, köztük kilenc aranyat nyertek válogatott birkózóink a horvátországi Porec-ben megtartott Valamar-kupán.

Alig néhány héttel a zágrábi világbajnokság után ismét rangos nemzetközi versenyt rendezett a Horvát Birkózószövetség. Szomszédos barátaink már-már birkózóbázisának mondható Porec adott otthont a felnőtt kötöttfogású és női Valamar-kupának.

A múlt szombati megmérettetésen a horvát és magyar sportolók mellett amerikai, grúz, szerb, albán, kínai, chilei, német, dán és kanadai versenyzők is szőnyegre léptek.

A magyar küldöttséget zömében a KIMBA tehetséges fiataljai alkották, akik közül többen az U23-as világbajnokságra készülnek, de kipróbálta őszi formáját 2023-as Európa-bajnokunk, a kötöttfogású 87 kilogrammos Takács István is.

Magyar érmekből nem is volt hiány: a hölgyek mezőnyében Fáth Laura, Terék Gerda, Balázs Éda, Soliman Yasmine, Elekes Enikő, Pók Karolina és Nyikos Veronika, míg a kötöttfogásúak viadalán a korábban említett Takács, valamint László Koppány Simon is diadalmaskodott súlycsoportjában.

Női eredményeink:
50 kg: 1. Fáth Laura
53 kg: 2. Kapuvári Liliána
55 kg: 1. Terék Gerda
55 kg: 2. Köblő Anna
57 kg: 2. Szenttamási Róza
59 kg: 1. Balázs Éda
62 kg: 1. Soliman Yasmine
65 kg: 1. Elekes Enikő
65 kg: 2. Pupp Viktória
68 kg: 1. Pók Karolina
72 kg: 2. Munk Maja
76 kg: 1. Nyikos Veronika

Női csapatpontverseny:
1. Magyarország
2. Horvátország
3. Szerbia

Kötöttfogású eredményeink:
82 kg: 4. Szinay Szabolcs
87 kg: 1. Takács István
130 kg: 1. László Koppány Simon
Kiesett: Végh Máté, Botos Dominik, Toplak Zalán, Gyenes Bence.

Kötöttfogású csapatpontverseny:
1. Grúzia
2. Szerbia
3. Magyarország

birkozoszov.hu

Hirdetés

Hirdetés

Legújabb híreink

Megtekintés: 18 A jókedv, a bőség és a könnyedség mestere Szerintem a legtöbben láttuk már: a pocakos, jókedvű, mosolygó kis […]

Megtekintés: 67 Japánban több százezer fiatal él teljes elszigeteltségben, évek óta nem hagyja el a szobáját, és semmilyen kapcsolatot nem […]

Megtekintés: 68 November 7. és 9. között rendezték meg a kirgizisztáni Bishkekben a sambó világbajnokságot, amelyen több, mint 70 nemzet […]

Megtekintés: 34 „Bár a japán kultúra egyik legismertebb ikonja, a legyező eredete Kínába nyúlik vissza: már a Han-dinasztia idején (i. […]

Események

Menütérkép

Riportok

Partnerek

Hirdetés

Látogatók száma: 237946
Scroll to Top