A keleti tanítások egyik legmélyebb és legtöbbet félreértett fogalma a karma. Sokan úgy tekintenek rá, mint egy misztikus igazságszolgáltatásra: ha rosszat teszünk, visszakapjuk; ha jót, jutalom jár érte. De a karma valójában sokkal több ennél. Nem büntetés vagy jutalom rendszere, hanem az ok és okozat törvénye – a tetteink, szavaink és gondolataink természetes következménye. A karma fogalma megtalálható az ősi hindu, dzsaina, buddhista, valamint a szikh és taoista tanításokban is, és mára a modern gondolkodás részévé vált szerte a világon.

A karma (szanszkrit: कर्म, páli: kamma) az ok és okozat törvényét jelenti – vagyis a tettek és következmények közötti kölcsönhatást. A keleti vallások tanítása szerint ez az elv mozgatja a szanszára, az újjászületések körforgását. A jó szándékból fakadó jó cselekedetek pozitív karmát és kedvezőbb újjászületést eredményeznek, míg a rossz szándék és a helytelen tettek negatív karmát, ezáltal kedvezőtlenebb sorsot hoznak. Nem misztikus erő, hanem életünk tükre. A harcművészetek világa megtanítja, hogy minden döntésünknek súlya van – akár az életben, akár a tatamin. A tetteink, szavaink és gondolataink formálják azt az utat, amin járunk.

Vallás és karma
A karma fogalma több keleti vallásban is jelen van, de mindegyik más árnyalatban értelmezi. A hindu tanítás szerint a karma mozgatja az újjászületés körforgását: a jó tettek jobb, a rosszak kedvezőtlenebb sorsot hoznak. A buddhizmusban a karma nem büntetés, hanem természeti törvény – minden szándék és tett hatással van a tudatunkra és jövőnkre. A dzsainizmus a karmát finom anyagi részecskéknek tartja, amelyek megtapadnak a lélekben, míg a szikh vallás szerint a karma Isten akaratán belül működik, és a megszabadulás az isteni szeretet útján érhető el. A taoizmusban pedig a karma a természetes egyensúly része: a tetteinkkel kibillenthetjük vagy helyreállíthatjuk a harmóniát.
Bár az út különböző, minden tanítás ugyanarra emlékeztet: amit vetünk, azt aratjuk – és a változás mindig önmagunkban kezdődik.

A harcművészetek és a karma kapcsolata
A harcművészetek gyakorlása önmagában is egyfajta karmikus út. Az edzőteremben vagy a dojo-ban minden mozdulat, döntés és reakció visszahat ránk. Ha türelmetlenül, haraggal edzünk, az megjelenik a technikánkban, a testtartásunkban, sőt, az életünk más területein is. Ugyanakkor ha fegyelemmel, tisztelettel és alázattal közelítünk a gyakorláshoz, a fejlődésünk nemcsak fizikai, hanem belső is lesz.
A mester és tanítvány kapcsolata is karmikus természetű: amit a tanítvány befektet – figyelmet, szorgalmat, hűséget –, az idővel visszatér hozzá tudás, tapasztalat és bölcsesség formájában. A mesterek sokszor mondják: ‚A tatami nem hazudik.” Ez is a karma egyik megnyilvánulása: a valóság mindig tükrözi a belső állapotunkat.

A karma a modern életben
Ma, amikor a karma szót gyakran csak viccesen használjuk – mint például: „Karma utolérte” –, könnyű megfeledkezni arról, hogy eredetileg nem egy külső erőre, hanem önmagunkra utal. Mi vagyunk a saját karmánk forrásai. A döntéseink, reakcióink és a másokhoz való viszonyunk mind alakítják a jövőnket.
A harcművészetek tanítása ezen a ponton találkozik a hétköznapi élettel: az edzőteremben megtanuljuk, hogy minden mozdulat számít – és ugyanígy, az életben is minden apró tettünk formálja a sorsunkat.

A tatami tanulsága
A karma nem valami, amitől félnünk kell, hanem amit értenünk érdemes. Ha hibázunk, tanulhatunk belőle. Ha másokat tisztelettel kezelünk, visszatér hozzánk a bizalom. Ha elbukunk, és újra felállunk, az már maga a jó karma cselekedete.

Ahogy egy régi mondás tartja: „Nem az számít, hányszor esel el, hanem hányszor kelsz fel.” Mert minden felállás egy új döntés – és minden döntés új karmát hoz magával.

Tetszett az írás?
Egy kattintás Neked, hatalmas segítség nekünk!
Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson, és támogasd a katanamagazin.hu-t!