A Shiga prefektúrában, a Biwa-tó partján álló Hikone vár (Hikone-jo) a japán várépítészet egyik gyöngyszeme: egyike Japán tizenkét várának, amelyek eredeti tenshujával rendelkeznek, és egyike annak az öt várnak, amelynek épületei nemzeti kincsként vannak számon tartva. Története a Tokugawa-korszak korai évtizedeihez kötődik. Ma nemcsak építészeti értéke miatt vonzza a látogatókat, hanem a várossal és a híres „Hikonyan” kabalával összefonódott kulturális legendák miatt is.

Történelmi háttér
Hikone vára a 17. század elején, nem sokkal a híres sekigaharai csata után kezdett formát ölteni. Ez a csata döntötte el Japán jövőjét, és Tokugawa Ieyasu győzelme után megkezdődött a több mint 250 éven át tartó békés Edo-korszak. A Biwa-tó környéke ekkor különösen fontos stratégiai területnek számított: innen ellenőrizni lehetett a Nakasendo útvonalat, amely Kioto keleti megközelítését biztosította, és a tó hajózási útvonalait is.
Ieyasu az egyik legmegbízhatóbb hadurát, Ii Naomasát bízta meg a térség irányításával. Ő kezdte el a vár építését 1603 körül, de a munkát már fia, Ii Naokatsu fejezte be 1622-ben. Az erőd a Hikone-han központja lett, és az Ii család generációkon át hűségesen szolgálta a Tokugawa shógunátust. Hikone vár így nemcsak katonai, hanem politikai jelentőségű központtá is vált.
A Hikone vár két koncentrikus vizesárokból áll, amelyek egy 100 méter magas, „Konki-hegy” nevű dombot vesznek körül. Maga a domb nagyjából három részre oszlik: délkeleten a „Kane-no-maru” bekerített terület, északnyugaton a „Nishi-no-maru” bekerített terület, középen pedig a „Honmaru”, vagyis a belső vár. Száraz vizesárkok védik ezeket a belső bekerített területeket, és hidak szelik át őket. A vizesárkok homlokzatát kövek védték. Eredetileg a főkapu az „Otemon” kapu volt, amely nyugatra nézett, de később a délkeletre néző „Sawaguchi” kapu, amely Nakasendōhoz csatlakozott, lett a főkapu

Építészeti sajátosságok
Hikone különlegessége abban rejlik, hogy kevés japán várhoz hasonlóan megőrizte eredeti, fa és kő szerkezetét. Fő tornya, a háromszintes tenshu, máig ugyanúgy magasodik a tó fölé, mint a 17. században. Az épületet hófehér vakolat borítja, tetőzete pedig kecsesen ívelt, több rétegben hajlik a levegőbe, mintha mozgásban lenne – innen ered a „harmónia vára” elnevezés is. A masszív kőalapzat és a tagolt tetőszerkezet tökéletes egyensúlyt teremt az erő és az elegancia között. A belső terekben lakkmunkák, aranyozott vasalatok és különleges ablakmegoldások idézik a korabeli főúri ízlést.
Ha más híres várakkal vetjük össze, Hikone sajátos középutat képvisel: nem olyan fehéren ragyogó, mint a „Fehér Gém Városának” nevezett Himeji, de nem is olyan komor, mint a fekete falú Matsumoto. Inkább az arányok és a környezet harmóniája teszi egyedivé — ahogy a Biwa-tó vizében tükröződő falai is ezt sugallják. Nem véletlen, hogy Japán nemzeti kincsei között tartják számon.

Az építkezés során az Ii klán igyekezett időt és költséget megtakarítani, ezért a birtokukon álló korábbi erődítményekből bontottak le köveket és épületelemeket, amelyeket aztán Hikone vára építéséhez hasznosítottak újra. A vár központjában álló háromszintes főtorony, a tenshu, például az Ōtsu várból került ide. Eredetileg 1575-ben épült, és külső megjelenését a régebbi stílusú tetődíszítések jellemzik. Az egész szerkezet kissé alacsonynak, ám robusztusnak hat – nem véletlenül, hiszen eredetileg egy ötszintes toronyból alakították át.
A híres Tenbin yagura – vagyis a „mérleg-bástya” – a Nagahama várból származik. Ez egy kapuegyüttes, amelyet kétoldalt két kétszintes őrtorony zár közre; ezek védték a kapu előtti száraz vizesárkot. A Nishinomaru Sanju Yagura nevű, háromszintes torony pedig az Odani várból került át Hikone-ba, tovább gazdagítva az erőd építészeti sokszínűségét és történelmi rétegzettségét.

Katonai szerep
Hikone vára elsősorban stratégiai szerepet töltött be. A Biwa-tó partjáról és a vár tornyaiból jól belátható volt a környező vidék, így a katonai megfigyelés és a védelem szempontjából ideális helyszínnek bizonyult. Az erődöt több védelmi gyűrű – árkok, kapuk és bástyák – vette körül, amelyek komoly kihívást jelentettek volna egy ostromló sereg számára. Érdekes módon azonban Hikone-t sosem ostromolták komolyan. A Tokugawa-shógunátus uralma alatt Japán hosszú békét élvezett, és a vár inkább hatalmi jelképként, mint harci bástyaként funkcionált. Később, a 19. század közepén, a Bakumatsu korszak idején, Hikone ismét reflektorfénybe került: az Ii család egyik tagja, Ii Naosuke, fontos politikai szerepet játszott a nyugati hatalmak felé nyitó reformokban. Tragikus sorsa – a Sakuradamon-kapunál történt merénylet – újra ráirányította a figyelmet Hikone-ra, mint a japán történelem egyik kulcshelyszínére.

A második világháború végén Hikone városa – és vele együtt a vár is – hajszál híján eltűnt a föld színéről. 1945. augusztus 15-én éjjelre ugyanis már elrendelték a légitámadást, ám a háború ugyanazon a napon, délben véget ért, így a bombázásra végül soha nem került sor.

Hősök, legendák és egy fehér macska
A Hikone-hoz kötődő történetek nemcsak a szamurájokról szólnak. Az egyik legismertebb legenda szerint egy fehér macska egyszer megmentette Ii Naotaka életét. A történet szerint a daimiót egy vihar lepte meg, amikor egy templom közelében járt. Egy macska a mancsával intett neki, hogy menjen be a kapun – és alighogy belépett, villám csapott a helybe, ahol az előző pillanatban állt. A hálás uraság ezután bőkezűen támogatta a templomot. Ezt a legendát őrzi a város ma is híres kabalája, Hikonyan, a fehér macska, aki samuráj sisakot visel. Hikonyan 2007-ben, a vár 400. évfordulójára született, és azóta Japán-szerte ismert figura lett. A kabala népszerűsége új életet lehelt a város turizmusába: évente több százezer látogató érkezik, hogy lefotózza a kedves macskát és a mögötte magasodó várat.

Egy másik legenda alapján a vár egyik melléképületében – a Nishinomaru Sanju Yagura környékén – a helyiek szerint női alakok árnyai jelennek meg. Úgy tartják, ezek az Edo-korban élt udvarhölgyek szellemei, akik a várban szolgáltak, de sosem hagyhatták el a falakat. A történet sok helyi misztikus séta és éjszakai túra kedvelt eleme.

De a vár alapítójához, Ii Naomasa-hoz is fűződik egy legenda, mely szerint szelleme a mai napig őrzi Hikone-t, és különösen viharos éjszakákon hallani a páncél csörgését a várdomb környékén. A helyiek szerint ez a hűség és kötelességtudat jelképe – Naomasa „nem hagyta el” a várát még a halála után sem.

Napjainkban
Hikone vár több mint négyszáz éve áll őrt a Biwa-tó partján. Falai között ott ma is zúg a szamurájkor emléke, de a béke és a harmónia üzenete is. A várban működő múzeumban az Ii család relikviái, páncélok, kardok és korabeli használati tárgyak láthatók. A körülötte fekvő kertek és sétányok, különösen a Genkyū-en kert, a japán tájképi kertművészet remekei közé tartoznak. Tavasszal a cseresznyevirágzás, ősszel pedig a vörös lombok festik új színekbe a várat – a látvány ilyenkor valóban mesébe illő. Akár történelmi érdeklődés, akár egyszerű kíváncsiság vezeti ide az utazót, Hikone mindenkit megajándékoz valamivel – egy darab Japán múltjával, amely még ma is él és lélegzik.

Tetszett az írás?
Egy kattintás Neked, hatalmas segítség nekünk!
Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson, és támogasd a katanamagazin.hu-t!