„Bár a japán kultúra egyik legismertebb ikonja, a legyező eredete Kínába nyúlik vissza: már a Han-dinasztia idején (i. e. 200 körül) használták a fix formájú légyezőket.”Az összehajtható változat, a könnyű hordozhatóságáról és elegáns megjelenéséről ismert sensu, Japánban fejlődött ki a 7–8. század környékén. A japán mesteremberek a praktikumot és a művészi kivitelezést ötvözték, így született meg a mai sensu, amely egyszerre eszköz a hőség enyhítésére és a társadalmi státusz, valamint a művészi ízlés kifejezésére.
A sensu nem csupán hétköznapi használati tárgy volt: a japán társadalomban a táncban, színházban, valamint ceremóniák során is kiemelt szerepet kapott. A finom papír, a díszes festések és a bambuszvázas szerkezet mind a kifinomult esztétikumot és a kézműves tudást tükrözik.
Az összehajthatóság révén a sensu könnyen elfért zsebekben, övekben vagy kis tokokban, így a mindennapokban való használat mellett a társasági eseményeken is eleganciát kölcsönzött viselőjének. Ez a kombináció – a funkcionalitás és a művészi érték – tette a sensu-t évszázadokon át népszerűvé, és ma is a japán kultúra egyik legismertebb szimbólumává vált. A legkorábbi példányok bambuszból és papírból készültek, majd később selyemmel borították őket, díszítve kalligráfiával, festményekkel vagy szimbolikus motívumokkal. Az összehajtható forma lehetővé tette, hogy a legyezőt bárhová magukkal vigyék a nemesek, harcosok vagy művészek, így vált a mindennapi élet és az udvari ceremóniák szerves részévé.
Az igazi japán legyező bambusz vázzal készül, amelyet vékony szálakra bontanak, majd selyem vagy papír borít. Az összehajtható mechanizmus gondos tervezést igényel, hiszen a legyezőnek egyszerre kell stabilnak és könnyen nyithatónak lennie. Sok mester a mai napig hagyományos, kézzel készített technikával dolgozik, ami akár heteket is igénybe vehet egy-egy különleges darab elkészítéséhez.
Miközben a sensu alapvetően elegáns, hétköznapi használati tárgy, a japán történelem során kifejlesztették a harcra szánt változatát, a tessen-t. Ezek általában fémvázú legyezők voltak, gyakran fából vagy vasból készítve, és összehajtható formájuk miatt titokban hordható fegyverként szolgáltak. A tessen-t szamurájok és udvari nemesek használták védekezésre, elsősorban kés, kard vagy nyíl ellen, amikor a hagyományos fegyverviselés tiltott volt bizonyos helyeken, például a palotákban vagy szentélyek közelében. Egy jól eltalált csapás a tessen-nel komoly sérülést okozhatott, miközben a fegyver hordozhatósága és álcázottsága a viselőjének biztonságot nyújtott. Így a japán legyező nem csupán eszköz a hőség ellen, hanem elegáns és művészi kiegészítőből akár életmentő fegyverré is válhatott – a funkcionalitás és az esztétikum páratlan ötvözetét képviselve a japán kultúrában.
Napjainkban a sensu nem csupán a nyári hőség elleni praktikus eszköz, hanem ajándék, dekoráció, és harcművészeti kiegészítő is egyben, különösen a japán táncokban és a kabuki színházban, ahol a mozdulatokat vizuális értékkel gazdagítja.
