Japánban több százezer fiatal él teljes elszigeteltségben, évek óta nem hagyja el a szobáját, és semmilyen kapcsolatot nem tart a külvilággal. A hikikomori-jelenség az ország egyik legnagyobb társadalmi problémája. De kik azok, akik vállalják, hogy megpróbálják kinyitni ezeknek az életeknek az ajtaját?
A „hikikomori” szó olyan embereket jelöl Japánban, akik hónapokra vagy akár évekre visszavonulnak a társadalomból. Szobájukból nem jönnek ki, barátaik nincsenek, a családdal is alig beszélnek. A becslések szerint ma akár 1,5 millióan élhetnek így. A japán egészségügyi minisztérium hivatalosan is definiálta a fogalmat; minden olyan személy, aki elzárkózik otthonába, és több mint 6 hónapig fenntartja ezt az állapotot.
Ezt alapvetően az emberektől, emberi kontaktustól, az esetleges negatív reakcióktól való félelmük okozza, ezért a biztonságérzetet, a külvilág kizárását választják. Ilyenkor is például csak élelmiszerért mennek el a legközelebbi nonstop kisboltba, jellemzően sötétedés után, rejtve a nappali tömeg elől. Tanulni, dolgozni nem járnak; ha mégis dolgoznának, az általában valamilyen nagyon egyszerű, otthonról is végezhető munka, vagy valami olyan, képesítést nem igénylő, de fizetett feladat, amihez minimális emberi kontaktus szükségeltetik.
A jelenség következtében egy különleges, kevéssé ismert hivatás jött létre: a hikikomori-felszabadítók – olyan szakemberek, akik megpróbálják kapcsolatba lépni ezekkel a fiatalokkal, és finoman, hónapok munkájával visszavezetni őket a mindennapi életbe. A felszabadítók munkájának lényege a lassú közeledés.
Sokszor így indul a folyamat:
- majd, amikor eljön az idő, megjelennek egy közös sétára, egy kávéra, vagy csak egy 5 perces beszélgetésre.
- apró üzeneteket vagy tárgyakat hagynak a szoba előtt,
- csendben leülnek a küszöb mellé, csak hogy jelen legyenek,
- később online beszélgetésbe próbálnak lépni a fiatalokkal,
Minden apró lépés győzelem. Van, aki hónapok után először csak az ajtót nyitja ki. Más egy év után vállal el egy rövid sétát a ház előtt. Ezek a pillanatok jelentik a felszabadítók „sikereit”.
Kevesen gondolnak rá, de a hikikomori-felszabadítók munkája nem mindig biztonságos. A hosszú elszigeteltség miatt sok fiatal:
- paranoiás,
- agresszív,
- vagy mély depresszióban szenved.
Egy rossz mondat vagy túl gyors közeledés könnyen visszalépést okozhat. A segítőknek gyakran kell megtanulniuk kezelni:
- dühkitöréseket,
- pánikrohamokat,
- vagy azt, ha a kliens egyszerűen eltűnik hetekre.
Mégis, a legtöbben kitartanak – mert minden egyes apró eredmény egy új élet kezdete lehet.
A felszabadítók sikere nem mérhető számokban. Sokszor a „győzelem” annyit jelent, hogy a kliens:
- kijön a szobából,
- kimegy a kertbe,
- elkíséri a segítőt egy sétára,
- vagy egy év után először ül be egy kávézóba.
Egyik segítő így fogalmazta meg:
„Nem az a dolgom, hogy kinyissam az ajtót. Az a dolgom, hogy megmutassam, hogy ki lehet nyitni.”
Miért lesz valaki hikikomori-felszabadító? A legtöbb segítő fiatal felnőtt, gyakran önkéntes munka után válik hivatásossá. Sokan maguk is átéltek mentális nehézségeket, és pontosan tudják, milyen elveszve lenni a világban. Másokat az motivál, hogy Japán egyik legsúlyosabb társadalmi problémájában szeretnének segíteni. A fizetés általában nem kiemelkedő – a munka elhivatottságból történik. Ez az egyik oka annak, hogy sokan „árnyék-hősöknek” tartják őket.
A hikikomori-felszabadítók ritkán kapnak nyilvánosságot. Nem könnyű, nem látványos munkát végeznek, mégis életeket változtatnak meg csendben, lassan, kitartóan. A legszebb pillanat számukra?
Amikor az ajtó résnyire nyílik, és odabentről elhangzik az első mondat:
„Köszönöm, hogy eljöttél.”
Tetszett az írás?
Egy kattintás Neked, hatalmas segítség nekünk!
Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson, és támogasd a katanamagazin.hu-t!
