Tizenötödik rész

Kyudo: az íjászat
IV.

– A szellem megmarad?

T. D.: – Lehetséges. De nem értek egyet azokkal a nyugati elméletekkel, amelyek a testet és a szellemet – vagy tudatot – egymástól különválasztják. A szellemnek formára, vagyis testre van szüksége a megnyilvánuláshoz. Így, ha a test meghal, és azt mondjuk, hogy a szellem is „meghalt”, valójában azt értjük alatta, hogy visszatért a kozmikus energiába. Amikor meghalunk, a ki visszatér a kozmoszba. A valódi kérdés inkább az marad, hogy mindennek mi az eredete.

– Említette a ki megelevenítését. Hogyan történik ez?

T. D.: – Míg élünk, a ki-t főleg lélegzésünkkel, az étellel és a más létezőkkel való összekapcsolódáson keresztül vesszük folyamatosan magunkhoz. A kozmikus energia nem változik, az van. Testünk ezt ki-vé, életenergiává alakítja át. Semmi elvont nincs a ki-ben, az csupán a tudat szüleménye. Ha nem erős a ki, akkor gyönge az életerő; ha erős a ki, akkor erős az életerő. A harcművészetekben és az életben is rengeteg ki-vel kell rendelkeznünk.
A ki-t helyes légzéssel, a kilégzésre való koncentrálással erősíthetjük meg. Zazen közben a test mozdulatlan, de a ki a légzésen keresztül felerősödik. A harcművészetek nagy mesterei a lehető legkevesebbet mozogtak, így koncentrálni tudtak a haráig történő kilélegzésre – miközben tanítványaik ugrabugráltak, és ki-jüket pazarolták.

A legfontosabb az, hogy hogyan használjuk ki-nket. Fiatalon soha nem gondolunk erre, de amikor öregszünk, és testünk fáradni kezd, akkor egyre égetőbbé válik a probléma. A helyes lélegzéssel azonban meggyógyíthatjuk betegségeinket, folytonosan megújíthatjuk életenergiánkat, és napról napra megőrizhetjük erőnket. Mégis vigyáznunk kell, nehogy feleslegesen elhasználjuk. S a zazen erre tanít bennünket. A ki elvesztegetéséhez a korunk társadalmában tapasztalható szétszórtság, a szellemi megzavarodás, a nyugtalanság és a gondolatok zűrzavaros volta is hozzájárul. Manapság túl sokat használjuk előagyunkat, pedig a hipotalamusz öntudatlan működését kellene fejlesztenünk, így erősítve a megérzést, az ösztönt. Aki nem rendelkezik elegendő energiával, az megbetegszik – napjainkban sajnos többé-kevésbé mindenki beteg. Pedig a ki fejlesztésével meggyógyíthatnánk magunkat. A ki és a test váljon eggyé, mint a szamuráj a kiai! kiáltásában! Feltétlenül hinned kell a kilégzés jelentőségében: próbálj csak meg belégzés közben kiáltani. A budó kulcsa a kilégzésben rejlik; ebben és a koncentrációban jelenik meg a ki.

– Mi a koncentráció?

T. D.: – Az a képesség, amellyel mindent egy pontba hozunk: összes ki-nket, összes energiánkat egyetlen cselekedetbe helyezzük. A koncentráció gyakorlásával fokozatosan megtanulunk minden energiánkkal és képességünkkel egyszerre ugyanarra a dologra összpontosítani, és ezzel egy időben tudatában lenni a körülöttünk végbemenő dolgoknak. Mindig egy pontra kell koncentrálni; a harcművészetek esetében – mint már mondtam – a szemre. De ez nem jelenti azt, hogy az ellenfél legapróbb mozdulatáról ne tudnánk – sőt, éppen az ellenkezője történik.

Zazenben a testtartásra és a légzésre kell összpontosítanunk; a harcművészetekben edzésen a légzésre, küzdelem közben pedig az ellenfélre. Az a szabály, hogy minden egyes helyzetre tökéletesen összpontosítsunk. „Itt és most” vizet iszom, és a vízivás az egyetlen, amit csinálok. Koncentrálás a vízre, amit iszom. És így tovább. De nem kell mindig erre gondolnod. Sőt, ellenkezőleg: a testtel és a megérzéssel gondolkodj. Az intuíciód segítségével mindent érzékelhetsz.
A japán hagyományban egy történet szól a vak szamurájról, akit soha senki nem tudott megérinteni. Mozdulatlanul állt, várt, és intuíciója segítségével érzékelte ellenfelének minden mozdulatát; érezte a legcsekélyebb rezdülést is.

És ez nagyon is lehetséges. Gondolj csak azokra a különféle dolgokra, amelyeknek zazen közben vagy tudatában. Teljesen mozdulatlan vagy, mégis tudsz a körülötted lévők legapróbb mozdulatáról is; a tudatosságod szemével látsz. A koncentrációt gyakorlás útján sajátíthatjuk el, úgy, hogy minden mozdulatra összpontosítunk, és ez megegyezik a test és a tudat normális állapotához való visszatéréssel. Végül az akarat és a szándék már nem aktív, és az eredmény automatikusan, természetesen, öntudatlanul megjelenik — anélkül, hogy elfáradnál.

Azonban ha az akaraterődet használod, akkor az előagyad – és vele együtt a tested is – kimerül. A kezdők nagyon gyorsan kifáradnak küzdelem közben, mert görcsösek, és folyamatosan az jár a fejükben, hogy melyik mozdulat lenne a leghatásosabb, mikor támadjanak, és így tovább. Úgy viselkednek, mint az a színész, aki a szerepén gondolkodik játék közben — és így persze rosszul játszik. Pedig egyszerűen csak megélnie kellene a szerepét — ez minden. Engedj át mindent ennek érdekében. Aki már gyakorolta a zazent, az könnyen megérti ezt.

– De mi az Út?

T. D.: – Tekints a tudatosságodra „itt és most”. Így szól egy kóan: „Az Út a lábad alatt van.”

– Hogyan követhetjük helyesen?

T. D.: – Testünk edzésével, zazen meditációval — és tudatod művelésével. De anélkül, hogy túlzottan intellektuálissá válnánk, mert az túl sok ki-t emészt fel. Egyébként minden embernek megvan a saját ösvénye, saját kozmosza.

– Egyszer azt mondta, hogy a zazen a halálra készít fel, a harcművészetek pedig az életre tanítanak. Ez azt jelenti, hogy mindkettőt gyakorolnunk kell?

T. D.: – Igen. A harcművészetek célja végső soron az élet megóvása a vele szemben álló erőktől, míg a zazen a halál kérdését oldja meg. Gyakran, amikor zazenben ültök, azt szoktam mondani, hogy úgy üljetek, mintha a koporsótokba lépnétek, mert végül úgyis mindent magatok mögött hagytok. Így a kettő kiegészíti egymást. De napjainkban a harcművészetek inkább hasonlítanak valamiféle testedzésre, elveszítették eredeti mélységüket. A zazenben azonban az ember mindig megfigyeli saját magát: a testtartás örök.

Dógen írta: „A hamu nem láthatja a tűzifát, a tűzifa nem láthatja a hamut.” Ezért míg élünk, az életünkre kell koncentrálnunk, és amikor a halál közeleg, magunk mögött kell hagyni az életet, tudva, hogyan kell meghalni. Ez a bölcsesség. De mi az élet, mi a halál? Ha valaki igazán akar élni, akkor meg kell ismernie saját magában a halált. Az élet az „itt-és-most”-ok egymásutánisága, az „itt-és-most”-ra történő szakadatlan összpontosítás. Akik a múlt vagy a jövő miatt aggódnak, nem értik, hogy egy illúzió miatt nyugtalankodnak. Amit tennünk kell, az az, hogy megoldjuk, feloldjuk az ellentmondást magunkban, feloldjuk a két agyféltekénk közé épült ellentmondást, mert ez befolyásol mindent életünkben, családunkban, társas kapcsolatainkban, benső életünkben. Ezt egyedül a hannya, a bölcsesség segítségével tehetjük.

A bölcsességnek két arca van: az egyik szigorú, a másik jóindulatú és könyörületes. Mint az én arcom: néha olyan szigorú, hogy az emberek megijednek tőle, néha pedig olyan örömteli, hogy mindenki meg akar csókolni.

– De ha valaki megtámad, nem gondolhatunk mindezekre. Mit kell akkor tenni?

T. D.: Természetesen a gondolkodás nem segít, csak a bölcs reagálás. Állandóan használnunk kell a bölcsességet. Ha egy nálad erősebb ember támad rád, és valóban érzed, hogy nem tudod megállni a helyed, akkor jobb menekülni. Miért verjenek meg? De máskülönben harcolnod kell — szenvedély nélkül, ösztönösen, erővel és bölcsességgel.

– Ez a titok?

T. D. (nevetve):
– Valaha egy fiatal, büszke szamuráj elment egy híres kendo-mesterhez, és megkérdezte tőle: „Mi a művészeted titka?” A mester egy laza mozdulattal botjáért nyúlt, megpörgette a feje fölött, és megsemmisítő ütést mért a fiatalemberre. Kétségtelenül nagy szatori volt ez a szamuráj számára.

– Ez igazi lecke volt a szamuráj számára, ugye?

T. D.: – Természetesen, és egy mestertől származott. A fiatal szamuráj igencsak megérdemelte. Ne légy olyan korlátolt, hogy mindig szabályokat keress és recepteket alkalmazz. Minden szituációban az éppen megfelelő reakcióra van szükség. Mi a jó és mi a rossz? Mindig a hannya-nak, a mélységes bölcsességnek kell a helyes reakciót, a helyes mozdulatot diktálni.

„Hogyan összpontosítsunk?” – ez a valódi kérdés. Magunkon elmélkedve, mert így megláthatjuk karmánk tökéletlenségeit, és ellenőrzésünk alá hajthatjuk a bonnókat, vagyis vágyainkat és szenvedélyeinket. Erre szolgál a zazen: saját magunk nagy tükre, mely fejlődésünket segíti. Ha nem gyakorolunk valamit — valami zazenhez hasonlót —, amivel vonzódásainkat és szembenállásainkat egyensúlyba tudjuk hozni, akkor nem teljes egészünket bontakoztatjuk ki, és vagy túlzottan spirituálisak, vagy túlzottan anyagiasak leszünk. A modern civilizációnak ez a hibája, és ez az oka a minket most körülvevő válságnak.

A titok annak a tudása, miként tarthatjuk kezünkben — és miként irányíthatjuk — énünket. Testedet és tudatodat, mely egy, tartsd a kezedben!

Tartsd kezedben az életet és a halált!

Folytatjuk ….

Az előző részt IDE KATTINTVA tudod elolvasni